Aÿ az egyik leghangulatosabb falu Champagne-ban, Épernay-től pár perc autóval. (Igazság szerint közigazgatásilag a falu ma már nem önálló, a három közeli település Aÿ, Mareuil-sur-Aÿ és Bisseuil 2016-ban egyesültek, de itt az egykori Aÿ-ról áradozom 😊.) Imádok ott sétálgatni, mert a központi része érintetlenül megőrizte jellegzetes champagne-i építészetét, a kicsi utcák a hegyoldalon kanyarognak, és bárhol lyukadunk ki bolyongásaink során, tuti, hogy egy champagne házba botlunk: Ayala, Deutz, Bollinger, alig pár méter távolságra egymástól.
A Deutzhöz közel található a Maison Pommery egykori feldolgozó központja, ahol a prések működtek. Ez az épület, miután eredeti funkciója megszűnt, mi másra lett volna rendelve, mint hogy bemutassa Champagne-t és a champagne-t? Pressoria maradt nevében is, emlékeztetve múltjára, de 2021-ben az egyik legizgalmasabb múzeumként nyitotta meg újra a kapuit. Ha valaki nem igazán múzeumjáró típus, de szereti a champagne-t, mindenképp érdemes benéznie ide. Persze tudom, nagy áldozatot jelent, hiszen, ha Aÿ-ba eljut az ember, nem múzeumba vágyik, hanem minél több champagne házban szeretne inkább látogatást tenni. Azonban praktikus egy helyen átvenni mindent, de tényleg mindent, amit a champagne-ról tudni kell. És abban az esetben is jó alternatíva, ha éppen belecsúsztunk abba, hogy ebédidőben nincs mit csinálnunk, mert minden zárva van, hiszen a Pressoria napközben ebédszünet nélkül nyitva tart!
A Pressoria legfőbb üzenete, hogy az 5 érzéken keresztül kívánja átadja a champagne-tudást: bevonja a látást, hallást, tapintást, szaglást és legvégül az ízlelést is. Az interaktivitás a mai múzeumi világban már minimális elvárásnak tekinthető, ebből a szempontból azért nem egy hatalmas újdonság. De, aki járt már Champagne-ban, biztosan észrevette, hogy nem jeleskednek a turisták elkápráztatásában, a modern módszerek alkalmazásában. Szóval itt ez igazán nagy dolog, nem a világ nagy múzeumaival kell összehasonlítani, hanem azzal, amit eddig kaphattunk a környéken. A kiállítás mindenki a saját ütemében járhatja végig, de legalább másfél órát javasolnak hagyni a programra. Nekem viszont 3 óra alatt sikerült végeznem, annyira magával ragadott.
A kezdet a terroirról és éghajlatról szól, itt főként a hanghatásokra és az animációkra megy rá a kiállítás, bár egy remek idézetet is olvashatunk Érik Orsennától, mely szerint „a bor folyékony földrajz”. A talaj és az éghajlat után következik a szőlőnövény részletes ismertetése, részei és vegetációs ciklusa, tényleg nagyon izgalmasan bemutatva.
De ez semmi a megbetegedések érintőképernyős kvízjátékához képest, a kártevőknél és betegségeknél legalább fél órára leragadtam. A legfontosabb szőlőfajták bemutatása hagyományos, de annyira, hogy a realisztikus fürtök már-már műtárgyaknak tűnnek.
A feldolgozásnál a szüreten használt ládákból összeállított színes fal elég hatásos lett, ahogy a két felújított Coquard prés is gyönyörű, bár az igazat megvallva a kiállításhoz túl sokat nem adnak hozzá. A szüret és feldolgozás iszonyú jó infografikákkal annyi ismeretet ad át, amennyit még sehol nem olvastam így egyben, de nagyon gyors és tényleg tömény, kell hozzá alapismeret, hogy a finomságokat is ki tudja az ember venni.
Remek videókat láthatunk a degorzsálás, palackozás fázisairól, illetve interjúkat a legfontosabb szakmák képviselőivel. Az érzékek közül a szaglást az üvegburák alatt elhelyezett illatmintákkal pipálja ki a kiállítás, ami persze jó, ha még ilyenben nem volt részünk, de nem a legkiemelkedőbb rész. Persze nem lehet friss és élő dolgokkal megoldani, mint ami egy hétvégi programnál kivitelezhető és fantasztikus élmény, de ha pár hónappal a megnyitás után már nem működik (és erre sajnos volt példa), az nem elegáns.
A látogatás végén jön a jutalom, két pohár champagne kóstolása. Mindig mást poharaznak, így nem lehet tudni, hogy épp mi lesz az, amit a pohárba töltenek. De a kóstoló teremből a kilátás az UNESCO világörökség részét képező szőlőhegyre lenyűgöző. Természetesen étterem és egy kifejezetten jó múzeumshop is helyet kapott az épületben.
A tárlat bejárása után talán végre megtudjuk, mégis mi is az a champagne. Ha elolvastuk Pierre-Jean Remy gondolatát, akár azzal is azonosulhatunk: „kétszeresen semmi: buborékok és az azokat körülölelő fény”. Ez a kétszeres semmi viszont drága, rajongott és beragyogja nemcsak az ünnepeket, hanem a mindennapokat is. Ja, és immár múzeuma is van.